Nem tartozom azok közé, akik már gyerekkorukban tudták, mivel fognak felnőttként foglalkozni. Sőt, ha akkor azt mondták volna nekem, hogy pszichológus és szociológus is leszek, bizonyára nem hittem volna el. Matematikusnak készültem. Azután egyetemi matematika tanulmányaim közben az az érzésem támadt, hogy ez nekem nem elég. Hogy tanulnom kell valami kevésbé életidegen dolgot is.
Így kezdtem el szociológiát tanulni. Miután mindkét szakot elvégeztem, elkezdtem az ELTE-n tanítani. Pár évvel később, mikorra már megszületett az első gyerekem is, olyan saját problémáim voltak, amelyekkel úgy éreztem, nem tudok egyedül megbirkózni. Pszichológushoz fordultam. Az általa ajánlott pszichoanalitikus terápiában azután nem csupán azt éltem meg, hogy problémáim nagy része megoldódott, de azt is, hogy ez a „dolog” nekem nagyon tetszik. Hogy ezt én is szeretném csinálni. Mert az nem elégít ki, hogy megértem a társadalmi problémákat, magam is szeretnék segíteni másoknak.